Díjat nyert a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőjében
A legjobb tál díját hozták el Lyonból.
Norvégiában rendezték az európai válogatót, ahol eldőlt, Kelemen Roland csapata ott lesz a döntőben is.
Kedden kezdődik a Bocuse d’Or európai válogatója Trondheimben, ahol a magyar csapat is rajthoz áll, hogy az idei témákból – többek között rénszarvas-fartőből, akvavitből és fésűkagylóból – kihozza a legtöbbet. Hogy látja az esélyeket 2022 ezüstérmese, Dalnoki Bence?
Kelemen Roland séf mellett Fodor Noel commis, Szabó László coach és Dalnoki Bence csapatvezető képviseli Magyarországot a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben.
Kelemen Roland nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét.
A versenyt Dánia csapata nyerte meg.
Négy csapat mérte össze a tudását a magyar döntőben.
Egy magyar séf is részt vett a világ legfontosabb szakácsversenyén, a gasztronómia olimpiáján Lyonban. De hogy néz ki egy ilyen esemény belülről, és mi benne a jó? A hvg.hu helyszíni tudósítása a Bocuse d’Orról.
Lezajlott a világ legfontosabb séfversenye, a Bocuse d’Or döntője Lyonban: Magyarországot Veres István képviselte. De mi ez a verseny, és hogy kerülnek ide kiszállítós ételdobozok? A hvg.hu a helyszínen követi az eseményeket.
Nem lehet azt mondani, hogy a világ legfontosabb séfversenye, a Bocuse d’Or szervezőinek ne lenne humora.
Kilencedik lett a szakácsverseny európai fordulóján a magyar csapat.
Veres István képviselheti Magyarországot a Bocuse D'Or szakácsverseny európai döntőjén májusban Tallinnban.
A verseny szerdán lesz, hat magyar szakács részvételével. A győztes mehet Tallinba a Bocuse d'Or európai döntőjébe.
Pohner Ádám saját fine dining főztjét is meg tudja unni, de a tükörtojást és édesanyja húslevesét soha. HVG-portré.
A Bocuse d'Or hivatalos Twitter-oldalára már felkerültek a fotók a versenyen készült ételekről.
Többféle kagyló és csontos karaj – ebből kell nagyot alkotniuk a 2019-es Bocuse d'Or világdöntőjén részt vevő séfeknek. Pohner Ádám és magyar csapat kedden, másodikként kezd főzni.
Nemigen fordult még elő, hogy a magyar gasztronómiát, a hazai séfeket, alapanyagokat ugyanabban az időpontban a világ három nagyvárosában is megismerhetik a szakemberek és az érdeklődő gasztronauták. Ezekben a napokban ott vagyunk Lyonban, Madridban és Tokióban is a legrangosabb szakmai eseményeken.
Attól függ, hogy inni vagy enni akarjuk. Mert a pohárba a karthauzi szerzetesek gyógynövényes likőrje, a Chartreuse kerül. A tányérra pedig egy zöldség alapú fogás, amelyet a derék vega szerzetesekről neveztek el. Az évszázadok során bámulatos átváltozásra lett képes, olyannyira, hogy most a Bocuse d'Or világot jelentő porondjára lép.
Pohner Ádámék nagyon szépen, összeszedetten dolgoztak a versenyboxban. Eredményhirdetés holnap.
A séfek legrangosabb világversenye újabb fejezetéhez érkezett. A hazai nyitány a minap lezajlott selejtező volt, ahonnan hatan jutottak tovább az országos döntőbe, egytől egyig kiváló gasztroműhelyekből.